Hírek
Jesca Prudencio rendező, aki először dolgozik a kolozsvári társulattal, Tompa Gábor tanítványa volt a San Diegó-i Kaliforniai Egyetemen. Jesca Prudencio nemcsak kiváló rendező, hanem koreográfusi háttérrel is rendelkezik – dolgozott például Ping Chong neves amerikai koreográfussal is. Már diákként is különleges vizsgákat készített, és hamar ismerté vált a nagyközönség számára. Azóta számos jelentős amerikai színházban rendezett, a chicagói Steppenwolftól a San Franciscó-i és San Diegó-i színházakig. Emellett egyike azon kevés fiatal művészeknek, akik elnyerték a rangos Julie Taymor ösztöndíjat, amelyet csak néhány kiemelkedő amerikai alkotónak ítélnek oda évente.”
Thornton Wilder A mi kis városunk című műve 1938-ban született, és azóta világszerte a színházak egyik kedvelt repertoárdarabja. Magyar nyelven is több alkalommal láthattuk, a Kolozsvári Állami Magyar Színház is műsorra tűzte a hatvanas években.
Prudencio elmondása szerint már több mint húsz éve olvasta először Thornton Wilder művét, és azóta is mély hatással van rá a darab letisztult színpadi eszköztára: „Első pillantásra a szereplők világa nagyon természetesnek tűnik – könnyű belehelyezkedni. De az igazi kihívás abban rejlik, hogy mindezt kellékek nélkül, pusztán a színészek játékára építve kell megteremteni. A szerző minden kelléket elképzelt, de mégis úgy döntött, hogy mindezt eltünteti a színpadról. Mert az életben nem ezek a látható dolgok a legfontosabbak.” Az hogy a Kolozsváron dolgozhat. „Egy olyan érzés, mintha a tanítvány utolsó leckéjét kapná meg, amikor lehetősége nyílik a mestere színházában alkotni.”
Rendező és koreográfus: Jesca Prudencio
Díszlet- és jelmeztervező: Bocskai Gyopár, dramaturg: Vajna Noémi, zeneszerző: Halmágyi Norbert, rendezőasszisztens Csengeri Orsolya, az ügyelő: Albert Enikő. Az előadás Benedek Marcell és Kozma András fordításának felhasználásával készült.
Szereplők: Albert Csilla, Kardos M. Róbert, Varga Csilla, András Gedeon, Daradics Hannah, Bogdán Zsolt, Csutak Réka, Román Eszter, Kiss Tamás, Laczó Júlia, Pethő Anikó, Laczkó Vass Róbert, Buzási András és Dimény Áron
-
Művészek írták
Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde
A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma. Szegő György -
Interjúk
Apám morális tartása az, ami beárazta vagy bemérte, hogy nekem miről mi az ítéletem
Verebes István színész, rendező, közéleti ember. Pályája évtizedeken átível, a színház, televízió és a publicisztika világába egyaránt. Lovas Ildikó -
Interjúk
„... az föld pedig vala ékesség nélkül való és puszta és setétség vala és az Úrnak lelke táplálja vala az vizeket…”
…köszönés után a Vizsolyi Biblia szavaival fogad Csernus Mariann, akivel utoljára 3 éve beszélgettem, amikor a Bethlen Téri Színházban ismét előadta a Biblia maga által dramatizált változatát, amelyet négy évtizeden keresztül játszott szerte az országban. Lovas Ildikó






















