Hírek
A hatályos rendelet értelmében színházunkban oltási igazolvány nélkül is fogadhatjuk a közönséget!
Mindhárom játszóhelyünkre (Nagyszínház, Ruszt József Stúdiószínház, Kelemen László Kamaraszínház) oltási igazolvány nélkül léphetnek be nézőink. A közönségforgalmi részeken továbbra is működnek a kézfertőtlenítő készülékek és a légsterilizáló készülékek, valamint a nagy hőségre való tekintettel több ponton vízautomatákat helyeztünk el.
Szeretettel várjuk Önöket!
További információt ide kattintva érhetnek el a jelenlegi korlátozások enyhítéséről.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
Máshoz nem értett, így lett A Nemzet Színésze
Szorgalom, alázat és páratlan humor jellemzi máig Szacsvay Lászlót, aki csaknem hatvan éve él hivatásának. A Katona alapító tagjával beszélgettünk, aki a teátrumban idén kezdte meg a 44. évadját. Zsigmond Lilian -
Interjúk
Sasvári Sándor a Rock Színháztól a nemzetközi színpadokig
Sasvári Sándor a Rock Színházban és a nemzetközi színpadokon vált ismertté, országosan pedig a Jézus Krisztus Szupersztár címszerepével tűnt ki. Jelen írásunkban pályájáról beszélgetünk. Zsigmond Lilian






















