Másodszor látlak Ujj Mészáros Károly-féle rendezésben a Centrál színpadán. Jane Austin klasszikusát, a Büszkeség és balítéletet kétszereplősre átírt változatban Schmied Zoltánnal játsszátok már három éve. Ez a mostani előadás miért és hogyan született meg?
   –   Nagyon sokszor kerestek meg azzal, hogy nincs-e egy olyan előadás vagy est, amit tudok vinni vidékre, hogy ne csak a fővárosban lehessen engem látni. Nem volt ilyen előadás, s amikor kitört a covid, és munka nélkül maradtunk, akkor jutott eszünkbe, hogy itt a remek alkalom, keressünk egy olyan darabot, ami jó lehet erre. Sok mindent elolvastunk, s nekem egyszer csak eszembe jutott a Shirley Valentine. Károly elolvasta, s mondta, hogy na, akkor ezt csináljuk meg. Kapóra jött, hogy a darab jórészt egy konyhában játszódik, így tudtunk otthon próbálni, s a kicsi babánkkal is többet lehettünk együtt. Azért szeretjük a Shirley-t, mert ez olyan, mint amilyenek a mi munkáink szoktak lenni: rengeteg humor, szeretet, mélység és pozitív energia van benne, s mi ezt így ketten rögtön a sajátunknak éreztük. Szeretünk a film vagy a színház által szeretetcsomagot adni az embereknek.

A Károly által rendezett nagyon sikeres filmetek, a Liza a rókatündér (2015) volt az első ilyen szeretetcsomag?
   –   Igen. A következő filmünk, az X - A rendszerből törölve (2018) nem volt szeretetcsomag, az a túlélésről szólt, de a Büszkeség és balítélet már igen. Károly persze másokkal is dolgozik, de viszi tovább ezt a küldetést. Ha lehet, ő is, én is olyan munkákat választunk, amikben tudunk adni, nemcsak nyomasztani. A Shirley a harmadik közös szeretetcsomagunk.

Számodra miért volt szeretetcsomag a Shirley Valentine? Mit tudsz általa átadni a nézőknek?
   –   Mostanában nagyon sokat foglalkozunk azzal, hogy hogyan próbáljunk meg jól lenni. Arról, hogy hogyan vállaljuk föl saját magunkat, az érzéseinket, hogyan merjünk beszélni azokról a dolgokról, amiket átélünk. Fontos, hogy merjünk beszélni a fizikális, a verbális abúzusról, merjünk beszélni az identitásunkról, az érzéseinkről. Általában mindenkinek volt a fiatal korában egy elképzelése arról, hogy mi szeretne lenni. S aztán éli az életét, történik, ami történik, például vagy fölveszik oda egyetemre, ahová szeretné, vagy nem, de mindenesetre az életfa ágai elindulnak szanaszét. Mindegyik nő felfelé, csak hát ugye kérdés, hogy melyik faágra kapaszkodunk fel. S aztán elérünk egy bizonyos pontig, s ez nem feltétlenül az életünk közepe, amikor feltesszük a kérdést, hogy ki vagyok én, és hol tartok most, s hogy mi az, amit szeretnék, s hogyha valami nem stimmel, akkor éppen miért fuldoklom. És igenis, nézzünk szembe magunkkal! Nézzünk szembe az érzéseinkkel, s próbáljunk meg tenni magunkért. Nyissuk ki a szánkat, cselekedjünk, gondolkodjunk, merjünk előre lépni vagy visszalépni. Ebben a darabban ez a gondolatsor gyönyörűen van fölvázolva. Azt gondolnánk, hogy ez egy negyven körüli nőről szól, és hogy ezt a hasonló korú nők hogy fogják szeretni. De hamar rájövünk, hogy a Shirley Valentine mindenkiről szól. Minden életkornak megvannak az olyan pontjai, amikor elakadhat az ember, s ez a darab az elakadás feloldásában is segít, olyan, mint valami terápiás vagy tanácsadó előadás.

Biztos, hogy komoly pszichológiai ismeretekkel rendelkezik az író.
   –   S ez egy férfi író! A darabból ’89-ben született egy film, de abban valahogy föl se tűnik az, hogy ennek a nőnek mennyire furcsa és nehéz a sorsa. Visszaemlékezve: egy romantikus komédia maradt meg bennem. S most, hogy 2022-ben újra foglalkozunk a művel, döbbenetes volt azzal szembesülni, hogy atyavilág, ez a nő mennyire el van nyomva. S mindig megkérdezik, hogy ez aktuális? Persze, most a legaktuálisabb. Igen, még 2022-ben is ott tartunk, hogy simán megtörténik az, hogy egy férfi azért mérges, mert nem a megfelelő étel van a tányérján, és ezért bántja a feleségét. A különbség, hogy régebben nem beszéltünk erről, mert nem akartuk látni, a szőnyeg alá söpörtük a problémát, ma már beszélünk róla, de érdemi javulás még nincs.

A youtube-on megnézhető A tejföl című kisfilm, aminek Thuróczy Szabolcs mellett te vagy a szereplője. Ez a verbális erőszakra hívja fel a figyelmet, egy rövid jelenetben eljátsszátok, hogy milyen az, amikor ugyan nem ver a férjed, de mindent elkövet azért, hogy iszonyú pocsékul tudjad érezni magad. Tulajdonképpen bántalmaz téged. Shirley szinte szó szerint egy ugyanolyan szituációt idéz fel, mint a filmbeli, amikor jobb híján a konyhájában a falnak mondja a bánatát.

   –   Ugye, milyen érdekes? Azért tegyük hozzá, hogy a Shirley nem a verbális erőszakról szól. Ez egy nagyon jó humorú vígjáték, csak megmutatja az életünknek az ilyen pontjait is, s ezeken keresztül próbál rávenni arra, hogy változtassunk a sorsunkon. Amúgy nemcsak Shirley érzi magát rosszul a házasságában, hanem a férje is. Tehát itt nem a férfiak hibáztatása zajlik, bárki eljuthat zsákutcába az élete során és bánthatja a másikat. Ezért is csodálatos ez az írás, hogy az elején azt hiszed, hogy most itt egy nő dumál, s aztán kiderül, hogy ugyan egy nő dumál, de olyanokat mond, amiket bárki meg tud élni.

A Shirley egy monodráma, 100 percen át vagy egyedül a színpadon. Milyen érzés?
   –   Ezen nem gondolkodom. Az elején veszek egy nagy levegőt, s már megy előre az előadás. Egy monodrámánál alapvető, hogy ne legyen nagyon egysíkú.  Szerencsére többféle karaktert is meg kell formálnom, ami inspirál, én se fáradok el annyira és a néző se.

Az előadást játszottátok már Tatabányán is a Jászai Mari Színházban, úgyhogy ez egy második bemutató a Centrálban. Látsz-e különbséget?
   –   Egy picit más a díszletünk, a többi változatlan. A tatabányai nézők visszajelzései csodálatosak voltak. A nézők valahogy megfeledkeztek arról, hogy színházban vannak, többen bekiabáltak az előadásba, nagyon sokan írtak és kerestek meg. Ennek én nagyon örülök, nekünk színészeknek nagyon fontos a visszajelzés.

Az egyik leggyönyörűbb dolog, hogy egy kamaszfiú odajött hozzám az előadás után, nagyon megköszönte, s mondta, hogy sokat gondolkodik rajta. Egy újabb bizonyíték arra, hogy mennyire nem egy negyvenes nőről szól ez a darab! És egy másik csodás visszajelzés: azt írta egy hölgy, hogy rengeteg energiát kapott az előadástól, s utána úgy érezte, mintha egy méterrel a föld fölött járna. Na, én ezért akartam színész lenni, hogy az ilyen érzéseket odaadjam a nézőknek.

A képek a Centrál Színház Shirley Valentine előadásából, rendező: Ujj Mészáros Károly