Portré
Mészáros András
Életrajz
Életpályája: 1982. április 5-én született Budapesten. 2000–2003 között a Pesti Magyar Színiakadémia diákja, majd 2006-ig Babarczy László osztályában a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Kar első színművész szakának hallgatója volt. 2006–2010 között a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, 2010–2012-ben a Centrál Színház, 2012 és 2013 között pedig a Thália Színház tagja volt. 2015-ben újra a Centrál Színházhoz szerződött.
Alternatív színházi produkciókban is részt vett, így például a Manna Produkció Kettős behatolás / Double penetration című előadásában a Cirko-Gejzír moziban.
Színpadi szerepei mellett látható filmekben – 2016-ban Kostyál Márk első játékfilmjének, a Kojot főszerepét kapta meg, szinkronizál és hangjátékokban is hallható.
Díjak:
6. VAP Filmszemle – legjobb színész (Ne lépj a Ranchemre!, 2010-2011)
-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György