Az ötvenes években Budapest és lakói testükön és lelkükön még jócskán magukon viselik a háború ütötte sebeket, a helyenként rommá lőtt Pesten és Budán kulcskérdés a lakáshoz jutás. A szocializmus korszakában Patkó Lajos lakásügyi előadó nagy igyekezetében tévedésből egyszerre három fiúnak (Péternek, Ödönnek és Rudinak) és három lánynak (Annának, Tininek és Bözsinek) is kiutalja a Bástyasétány 77. szám alatt álló, történelmileg romos házat. A birtokbavétel, illetve a beköltözés feltétele, hogy az épületet a műemlékvédelmi előírásoknak megfelelően újítsák fel, amelyet az idős Török professzornak kell engedélyeznie és ellenőriznie.

A fiatalok – akik között építész, kertész, művészettörténész, valamint régész, restaurátor és csillagász is akad – feszült vitába bonyolódnak. A feloldhatatlannak látszó ellentétre végül Ámor nyila hozza el a megoldást. A szerelmesek egymásra találnak, valahogy mindegyik lánynak megfelel az éppen neki kiutalt értelmiségi fiú, és fészekrakásuk hevében Édenné varázsolják a sebeit még vérzőn viselő hajlékot. Akik pedig kételkednek, majd a vén budai hársfákról szóló, híres dal hallatán jobban elhiszik, hogy a ház és körötte a város és főleg az egész ország újra szép lesz, talán még sokkal szebb, mint rég.

Az operettek általában az álmok megzenésített változatai. Eisemann Mihály azonban a valóságot vette alapul, és olyan világnak állított emléket, amely – szerencsére - ma már a legtöbb nézőnek történelem. De az operett az operett marad: fülbemászó dalok, szerelem, fiatalok, és az örök optimizmus, hogy mind jó véget ér egyszer.