SZÍNHÁZ A SZÍNHÁZBAN: ŐRÜLT NAGY DOBÁSRA KÉSZÜLÜNK!
Számos kamaradarab után Iván Sára, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház karmestere most különleges kortárs vígopera komponálására vállalkozott, amelynek librettóját Molnár Ferenc egyfelvonásosa szolgáltatta. A kecskeméti operajátszás ezzel ismét szintet lép, hogy újabb nemzetközi érdeklődésre számot tartó produkcióval álljon elő.
Visszatérnek ráadásul az elmúlt évek közönségkedvenc operaénekesei, akik újból azon lesznek, hogy közelebb hozzák közönségünkhöz ezt a páratlan műfajt.
További különlegesség, hogy az operát a teátrum művészeti vezetője, Kovács Lehel rendezi, akit efféle szerepben eddig még nem láthattunk.
A próbafolyamat a múlt héten, az olvasópróbával indult útjára.
A közönség az előadásban láthatja és hallhatja Bognár Szabolcsot, Kristóf Istvánt, Schupp Gabriellát, Csereklyei Andreát, Tötös Rolandot, Serbán Attilát, Kelemen Örsöt, Laczák Boglárkát, Monos M. Franciskát, Mátyási Áront, Cselóczki Tamást, Mike-Nagy Kittit, Balázs Zsófiát, Puskás Gyulát, Turjányi Mátyást és Simon Katát.
A díszlettervező Molnár Anna, a jelmezeket Pirityi Emese álmodja a szereplőkre. A zenei vezető Károly Kati, a karmesterek Drucker Péter és Iván Sára, zenei munkatársként Madarász Éva Andrea működik közre. Játékmesterként Szegvári Júlia segíti az előadás létrejöttét.
Az Előjáték Lear királyhoz című vígopera január 17-től megtekinthető a Kelemen László Kamaraszínház színpadán.
Színlap és szereposztás ITT.