A Kompánia külföldi szereplései során és a nemzetközi fesztiválokon kialakult kapcsolatokból épült fel a társulat munkájában egyre nagyobb hangsúlyt kapó, a 2004-ben alapított Back to Baylon nemzetközi stúdió.

A Stúdió célja, hogy kutatási szándékkal fogjon össze kísérletező együtteseket; hogy mobilitást és valódi képzési lehetőséget biztosítson a tagok számára; hogy életre hívjon egy rendezői műhelyet, és hogy a hosszú távú kutatómunka eredményeit produkciókon keresztül mutassa be. Öt év alatt hat produkcióból (Haladék, Rómeó és Júlia, Médea H, Tenze, Találkozások középen, Senkiföldje) álló sorozatot hoztak létre, melyet Zsámbékon is bemutattak.

Az Értekezés a próbabábukról avagy a Genezis második könyve ennek a projektnek a folytatása. Krzysztof Žyliñski, a darab lengyel rendezője úgy fogalmazott, hogy „most már kezd igazi műhellyé válni”. A hat év alatt sokat kísérleteztek, fejlődtek, nemzetközi kapcsolatokat alakítottak ki. A mostani előadás az opolei Egy Vers Színházzal (Teatr Jednego Wiers) való együttműködés eredménye, Krzysztof Žyliñski rendezővel a harmadik közös munkájuk. Ezen a nyáron Bruno Schulz lengyel szerző írásai alapján indult el a felkészülés.

Schulz világa mitikus út a szabadsághoz, a gyerekkori látásmód újra megtalálása. Ez a látásmód semmiképpen sem éretlen. Schulz írta: „el kellene jutni abba az érettségi állapotba, amelyben gyermekkorunkban voltunk.”

Lukács László, az előadás magyar rendezője beszélt erről: „Nem a Bruno Schulzi-i figurákat akartuk felrakni a színpadra, inkább az ő látásmódját használtuk módszerként. Gyermekkorunkban még mindent mitologikusan látunk. A világ sokkal fantasztikusabb, mint később: színesebb, izgalmasabb és szürrealistább. Megpróbáltuk ezt a látásmódot visszanyerni és saját magunkból építeni egy mitologikus világot. Nem akartunk visszamenni a gyerekkorba - ez lehetetlen is-, hanem ezt a szemléletet alkalmaztuk a mostani világunkra. Amit akkor láttunk, új, érdekes volt számunkra, s mivel nem értettük, egyéni magyarázatokat fűztünk hozzá. Arra kellett rájönnünk, hogy egy tárgy, egy dolog mitől lenne most misztikus a számunkra. Szerzői színháznak is hívhatjuk. Nincs előre kialakított forgatókönyv, szövegkönyv. Mindig a színészekből építkezik. Ha van is szövegkönyv, a feldolgozási fázisban táplál igazán. Ha mégis van szöveg, akkor azt a színészek írják.”

A darab időkezelése Bergson, Proust, Joyce belső és külső világának felidézése. A magyar irodalomban leginkább Krúdy Szindbádja képviseli ezt a látásmódot. A belső világban lehet szabadon alkotni, teremteni, a külső világ determinált. Megjelenik itt egy nagyon finom, titokzatos, álomszerű kisváros, ahol megáll az idő. A színpadon hét ember, hét különböző világgal folyamatosan jelen van és a zenével, akusztikával egy koherens egészet alkot. Minden mozog, szólók, duettek és közös részek arányosan váltakoztatják egymást. A zene az előadással létező, zörejekből, hangokból, tárgyakból, eszközökből (nyikorgó ajtóból, gerendából) összetevődő hangkulissza, melyet kiegészítenek hangszerek (bőgő, klarinét). Egy érzékeny tér, melyben bármi zenélhet, megszólalhat. Emellett a lengyel zeneszerző, Michał Wawrzyniak schulz-i hangulatú zenéket komponált.

A képiség is erősen dominál, ami abból ered, hogy a rendező és a lengyel színház képzőművészeti indíttatású. „A képzőművészet mindig elég erőteljesen jelen van a darabjainkban. Schulz mellett Kantort említeném, aki meghatározó volt számunkra. Ő is használta a próbabábut, a „manökent”. Ezekben az előadásokban a színész munkája a performer technikájához hasonlítható, erőteljesen képi, játéka kevésbé klasszikus színházi képzésre épül, „a hagyományos színjátszás alatti színjátszás”. Ebben a világban létezünk, amelybe reményeink szerint a néző is belekerül és nem is igen kerül ki az előadás végéig. Nincs, ami kizökkentse.”

Együtt létezik színész és néző ott, „ahol ugyanaz a tér jelöli ki a kisvároskát, az otthont, a szülőházat, vagy a magány, és a lélek legbelső szobájának tereit. Ahol az idő elveszíti történelmileg lineáris jelentését. Csupán itt és most van. Egy világ erőszak, harag és háború nélkül. Mert nem lehetsz haragban azzal, akit ismersz, akinek tudod a „nevét”. A valódi nevét. Megbánthatod bántás nélkül. Megölheted ölés nélkül. Ez a világ egy szeretet és érzelem nélküli világ. Itt a szeretet a test kompromisszum-mentes igazsága. A fiziológia igazsága. Itt az érzelmeket a saját kitörési kísérletek, a csődök és összeomlások iránt érzett elragadtatás helyettesíti.

Titkok bűvölnek el. Rejtélyes, néma kapcsolatok tárgyakkal, háziállatokkal. Itt a madár hangja ugyanúgy megindít, mint a szabadság gondolata. Az élet célja - túlélni még egy napot, álmodni egy „más-világot.” Herceget, hőstettet, utazást. Utazást, amely azonos azzal a cirkuszi világgal, amely időről időre megjelenik és „valódi” érzelmeket hoz létre. Feléleszti a sexust, az intimitást, és a magány zugaiba rejtett álmokat. Az egészet az 'Őrült Gyémánt' fénye világítja át. Itt? Most?”