Elérkezett az ideje, hogy tisztelegjünk az angol balettművészet egyik legnagyobb alakja előtt: először visszük színre magyar művészekkel a Manont, amelyet eddig csak külföldi vendégelőadásokon láthatott a hazai közönség.

Sir Kenneth MacMillan tizenöt évesen Ninette de Valois, az angol Királyi Balett alapítójának szárnyai alatt kezdte munkásságát; 1970-ben aztán ő maga került a leghíresebb brit balett-társulat élére. Szenvedélyesen dolgozott a műfaj nyelvének megújításán: „Azt akartam, hogy a tánc sokkal többet fejezzen ki, mint azelőtt. Különben csak steril akadémiai táncot produkáltam volna.” Nemcsak a balett nyelvét, de a szüzséjét is sikerült megújítania: sokszor olyan szociálisan és társadalmilag érzékeny, modern témákhoz nyúlt, amelyekről nemhogy táncban, de más műfajban is alig mertek beszélni. Ez a kritika érte a Manon 1974-es premierje után is: bár hatalmas közönségsikert aratott, a kritikusokat megdöbbentette az erkölcstelen történet, mely addig egészen szokatlan volt a klasszikus balett világában.

Prévost abbé XVIII. századi történetéből Massenet és Puccini is írt operát; MacMillan a kevésbé ismert francia komponistát választotta. A cselekményhez Leighton Lucas szerkesztett partitúrát Massenet műveiből: a Manonból nem, ám a szerző sok más operájából és oratóriumából válogatta össze a zenei anyagot, melyet 2011-ben Martin Yates hangszerelt át. A MacMillan-koreográfia eredeti díszletben és jelmezekben kerül színpadra.