Legelőször is: elképedtem a Mákfagyi előadásától – mert ilyen, minden részletében pompásan kidolgozott és (bennem) csak pozitív benyomásokat keltő darabot jó ideje nem láttam. Hárs Anna kiváló és feszes induló szituációt választott: az idős úr temetésén megjelenik egy nagyon oda nem tartozó fiatal nő, Rózsa – és ettől az elhunyt (alapjáraton is pocsék természetű) ötvenes fiában (Máté, Kálid Artúr) eldől a borjú.