„Igazából mindannyian kegyetlenek vagyunk, nem igaz? Mindenkivel előfordul, hogy szélsőségesen reagál egy-egy helyzetben - és ez az, ami már az ókori görögök óta minden dráma lényegét adja. Remélem azonban, hogy az összkép nem csak ennyit mutat - ha igen, akkor valamit elrontottam. Kell, hogy legyenek pillanatok, mikor még a legtorzabb figurában is felfedezhetünk emberi vonásokat, és ez a felfedezés hitet ad, jó érzéssel tölt el. Valahol itt érhető tetten az igazi művészet. Nekem mindig gyanúsak azok a karakterek, akiket kedves, tisztességes, jóságos emberként ábrázol a szerző. Számomra izgalmasabb a sötétség mélyére lesni."

A rendező

Bérczes László fesztivált szervez, tanít, könyvet ír, rendez... a Kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti vezetője. Elsősorban kortárs drámákat állít színpadra (Harold Pinter, Kárpáti Péter, Tasnádi István, Slawomir Mrozek, Háy János...). Érdekli a színész - és érdekli a néző.

„Célom az, hogy ezzel a szöveggel, ezekkel a színészek- kel szerethető, sikeres előadást rendezzek, mely fékte- len, fekete humorral szól a bűnös, menthetetlen, meg- válthatatlan, de a sárban is életért nyüszítő, szeretnivaló emberről."

(B.L.)

A helyszín

The Lonesome West. Árvavidék. Árvavilág. Káin és Káin.

Minthogy a darab a Leenane-trilógia része, ez a történet is Leenane faluban, Galway megyében, Írország nyugati végein játszódik (eredeti címe: The Lonesome West). Világvégi hely. Világtól elzárt, pusztuló, egymásba zárt közösség, de inkább egy térben vegetáló, emberségük utolsó morzsáit felzabáló, megváltást felejtő, de megváltást váró, bukdácsoló lények bomló-penészedő gyülekezete. Végtelen eső, sár, maró hideg, jeges szél, örök-köd, faluszéli, mélyvizű tó felett átláthatatlan, halálba burkoló, jótékonyan meleg, gomolygó pára. (Ki)úttalan föld és víz, a világ maga. Gyürkőző, dadogó-makogó, négykézlábra ereszkedő, röhejes apokalipszis-vízió.

A történet

Coleman és Valene. Két testvér. Születésük óta egy házban laknak. A nap huszonnégy órája Coleman és Valene kisszerű gyűlölködésének terepe. Most éppen apjuk temetéséről érkeznek. Coleman ölte meg az apát, mert az kifogásolta Coleman frizuráját. Valene megőrzi a „titkot", ha megkapja az apai örökséget. A faluban persze titok nincs, de a tettnek jelentősége sincs, szülő-, gyermek- testvérgyilkosságokkal és bódult öngyilkosságokkal teli múlt és jelen. A ház mindennapos látogatója az alkohollal ápolt-eltakart lelkifurdalás élő szobra, a lepusztult férfi, Welsh tiszteletes és a belé reménytelenül szerelmes, a fivérek teli és üres üvegeinek gondozója, Kicsilány, ez az érett-éretlen lány, a falu romlásának virága.

A whiskysüveg, a kés és a puska mindig kéznél van..

VALENE: Üveggyapot.

COLEMAN: (szünet) Leszarom, hogy üveggyapot.

VALENE Énmegleszarom,hogyleszarod-e,hogy üveggyapot.

COLEMAN: Én meg azt szarom le, hogy te lesza- rod-e, hogy leszarom, hogy üveggyapot...

WELSH: Elég már!! (Szünet) Mennyei atyám!

VALENE: Ő kezdte. *

WELSH: Mi bajotok van tinektek egymással?

VALENE: Ő kezdte el.

WELSH: Két fivér egymásnak essen ugyanegy napon azzal, hogy az apjukat eltemették! Ilyet én még nem pipáltam.

KICSILÁNY: Azért van csak, mert maga nekik a papjuk, és maga olyan rettentően szar pap, atyám. (Welsh feddőn néz rá. Kicsilány elkapja a tekintetét, mosolyog)

KICSILÁNY: Csak ugratom magát, atyám.

WELSH: Miféle város ez egyáltalába? A testvérek verekednek egymással, a leányok krumplipálinkát árusítanak, két darab gyilkos meg kurvára szabadlábon tartózkodik?

KICSILÁNY: Én pedig viselős vagyok ráadásképp. (Szünet) Bolondozok csupán. (Welsh rápillant, aztán a két testvérre néz szomorúan, és kissé tántorogva az ajtó felé indul)

Martin McDonagh a kortárs dráma csodagyereke. 1970-ben született Londonban, ahol máig él, bár ír származású szülei időközben visszaköltöztek szülőföldjükre. Első darabját, a Leenane szépét 1996-ban, nyolc nap alatt írta. Ezt a darabot Dublinban mutatták be, majd amikor 1997-ben Londonban előadták, McDonaghnak már négy darabja futott szimultán London színpadain. Ezzel kevés kortárs író dicsekedhet. Bár valamennyi darabja Írország nyugati részén játszódik, az író maga csak néhány nyarat töltött ott.



„Igazából mindannyian kegyetlenek vagyunk, nem igaz? Mindenkivel előfordul, hogy szélsőségesen reagál egy-egy helyzetben - és ez az, ami már az ókori görögök óta minden dráma lényegét adja. Remélem azonban, hogy az összkép nem csak ennyit mutat - ha igen, akkor valamit elrontottam. Kell, hogy legyenek pillanatok, mikor még a legtorzabb figurában is felfedezhetünk emberi vonásokat, és ez a felfedezés hitet ad, jó érzéssel tölt el. Valahol itt érhető tetten az igazi művészet. Nekem mindig gyanúsak azok a karakterek, akiket kedves, tisztességes, jóságos emberként ábrázol a szerző. Számomra izgalmasabb a sötétség mélyére lesni."