Az Iskola a határon színpadi adaptációjának elôzménye két előadás a Bárkán.
Az első négy évvel ezelőtt készült (A Pál utcai fiúk), a második pedig két éve
(A Legyek Ura). A három produkciót - több hasonlóságon túl - leginkább a korosztályra szabott szereposztás fűzi laza trilógiává: mindhárom darabban tehetséges tizenéves fiúk játsszák a főbb szerepeket.
Ez a vállalás különös színpadi hitelességre ad lehetőséget, de persze kockázatos is: vajon színészileg \"elbírják-e\" a srácok a rájuk szabott feladatot. A már elkészült két előadás sikere bátorított fel minket, hogy
az Iskola a határon színpadra állításán gondolkozzunk.

Ottlik Géza regénye sokrétű, bonyolult és szépséges kultuszmű, és szinte lehetetlen belőle klasszikus értelemben vett színművet írni. Az idősíkok váltakozása, az aprólékos szerkesztés, a lelki folyamatok ábrázolása olyan színpadi adaptációra ad lehetőséget, amely inkább szellemiségében, mint
a cselekmény teljességében igyekszik megragadni az író által kreált világot.
Nem akartuk egyszerű lineáris szerkezetté fűzni a regény kiragadható történéseit, inkább akartuk egy hosszú, elnyújtott pillanat érzetét megragadni. Felmutatni a különböző emberekben született emlékek sokrétűségét, az egymáshoz tartozás gyönyörű, széttéphetetlen láncolatát.

1923. szeptember 3-án hét újonc vonul be a kôszegi kadétiskolába, köztük Bébé, Medve, Czakó. A beilleszkedés keserű nehézsége, a katonai fegyelem és az idősebb diákok kegyetlen basáskodása radikális változást hoz az életükben. Az iskola emberpróbáló légkörére mindenki másképp reagál: gátlástalanul, lázadva, önzőn, önmagába fordulva vagy sunyin. Kérdés, sikerül-e megőrizni a főhősöknek önmagukat, megmaradni függetlennek és becsületesnek. Vagy a lázadás és megalkuvás mentén elvész lelki szabadságuk és a tekintélyelvű közösség megalázott katonái lesznek. Az idő múlása alig érzékelhető: az iskolában eltöltött idő \"egyáltalán nem telt el, hanem van; minden pillanata áll egy helyben, kivetítve a mindenség ernyőjére\" (Ottlik). Éppen ezért is lehetetlen megragadni, pontosan felidézni az eseményeket, az összefüggéseket, kimondani a kimondhatatlan dolgokat: hogyan jutottak el egész létüket meghatározó életfelfogásuk kialakulásáig.