Versszínház a Szabadegyetemen
A Versszínház™ tavaly ünnepelte fennállása 10. évfordulóját, ám az ünneplés hevében máris egy egészen új vállalkozás megvalósításán kezdtek dolgozni az alkotóműhely művészei: fel kellett nőniük ahhoz, hogy „szabadegyetemi előadókká” válnak.
„Voltam már "előadó-tananyag" reklámszakembereknek tartott prezentációs kurzuson, a Corvinus Egyetem és a BGF is meghívott már óráira és most ebben a József Attila nevével fémjelzett, kulturális sorozatban tarthatok előadásokat. Ez hatalmas megtiszteltetés” – vallja Turek Miklós, aki új műfajt teremtett. „Külön öröm, hogy az előadások itt, a Nemzeti Múzeum oldalában is, Nágel Kornél kiállításaival kerülnek színre, így lesz egésszé irodalom, színház és képzőművészet – ezért kezdtünk bele jó 10 éve.”
A Petőfiről szóló előadással mutatkozik majd be a Versszínház a Szabadegyetemen azzal a céllal, hogy megmutassa a költőt, akinek életútja éppoly rövid, mint amilyen sokszínű. Volt Ő katona, színész, hősszerelmes, költő és szabadságharcos is. Huszonhét esztendő munkájával egyetemes értékű életművet hagyott az utókorra. Gondolataival és dilemmáival megváltoztatta a magyar irodalmat. A Szőlőszem című Versszínházi előadásból egy filozófiai magasságokban gondolkodó fiatalember portréja rajzolódik ki.
A folytatásban a Kosbor Együttessel és Nágel Kornél képzőművésszel is találkozik majd a közönség. Előbb a verszenei Pilinszky-előadáson, majd József Attila, végül pedig Faludy György gondolatai által inspirált esteken élhetik át újra, milyen volt a XX. században Magyarországon, vagy legalább lélekben Magyarországon élni és szeretni.
„Szeretem a kihívásokat. Felléptünk már - a sztenderd helyszíneken kívül - barlangban, templomokban, tornatermekben, sörsátorban, londoni pub-ban, nagykövetségeken, a Parlamentben, a Nemzeti Színházban, a MÜPA-ban, a Lánc hídon és most "egyetemi tananyag" leszünk!” – meséli mosolyogva a színház megálmodója és vezetője Turek Miklós színművész.
A program:
A Szőlőszem címmel Versszínházi előadás Petőfi művészetéről
Március 13-án, pénteken 18 órakor a Muzikumban
(1088 Budapest, Múzeum u. 7.)
Pilinszky-Kosbor-Turek – verszenei előadás és Nágel Kornél kiállítása
2015. március 27-én, pénteken 18 órakor a Muzikumban
(1088 Budapest, Múzeum u. 7.)
Nappal hold kél bennem címmel Versszínházi előadás József Attila művészetéről és Nágel Kornél kiállítása
2015. április 10-én, pénteken 18 órakor a Muzikumban
(1088 Budapest, Múzeum u. 7.)
Pokolbéli világnéző címmel Versszínházi előadás Faludy György művészetéről és Nágel Kornél kiállítása
2015. május 15-én, pénteken 18 órakor a Muzikumban
(1088 Budapest, Múzeum u. 7.)
A sorozat a Kossuth Klub, a Muzikum Klub & Bisztró és a Versszínház együttműködésében a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg!
– VÉGE –
Turek Miklós: Turek Miklós a Színház- és Filmművészeti Egyetemen töltött évek után egyszerre dolgozott színi társulatokban és filmforgatásokon. A színészélet már fiatalon legendás szerepekkel kínálta meg: Agárdi Péter lovag (Heltai Jenő: Néma levente), Tusenbach báró (Csehov: Három nővér), John Buchanan (Tennessee Williams: Nyár és füst), Jerry (Harold Pinter: Árulás), Algernon (Oscar Wilde: Bumbury). A Madách és a Vígszínházban, valamint a Győri és a Tatabányai Színházban is népszerű művész együtt forgatott Szabó Istvánnal, Jancsó Miklóssal, Ragályi Elemérrel, Bujtor Istvánnal, Herendi Gáborral és Goda Krisztával is.
Turek Miklós 2004-ben mutatta be Faludy Györgyről szóló első önálló előadását, amivel a Fringe Fesztivál legjobb férfi előadója lett, és elnyerte a Kaleidoszkóp Fesztivál különdíját is. Programja időközben egy négyrészes versszínházi előadássorozattá bővült (Faludy György, József Attila, Radnóti Miklós, Petőfi Sándor), melyekből a költők versein keresztül az életük is a közönség elé tárul.
Versszínház: A Versszínház a költészet és a színművészet határvidékén született különleges kompozíció, amely nem egyenlő a hagyományos pódiumelőadással. A dramaturgiát az élet, a szövegkönyvet pedig maga a költő írta. Amiként egy vers a pillanatok impressziója, úgy a Versszínház láncra fűzi a költő életének valamennyi fontos és jelképes állomását, hogy a néző teljes képet kapjon a történelmi korról, a személyes drámákról és magáról a sorok írójáról is.
Nágel Kornél: 1981-ben született művész első kiállítását 2000-ben tartotta, melyet azóta több mint 50 egyéni és számos kollektív kiállítás követett. Sokszorosító, valamint egyedi grafikával foglalkozik, 2005 óta magyar költők műveit illusztrálja. Művei megtalálhatók magán és közgyűjteményekben, valamint könyvekben, folyóiratokban és a nagy sikerű Hangzó Helikon sorozat Faludy és Radnóti albumában is.
Turek Miklóssal 2006-óta dolgozik együtt, a költészet, az alkotóművészet és a színművészet együttes megjelenése egy új élményt és mélyebb megélést nyújt a nézőknek.
Főbb egyéni kiállításai: Kogart Galéria, Művészetek Palotája, VAM Design Center, Kaláka Fesztivál, Hotel Corvinus Kempinski, Budavári Labirintus, Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Múzeuma, Gödör Klub, Helikon Könyvesház, Magyar Kultúra Háza, Komáromi Erődrendszer, Miskolci Kaláka Fesztivál.
Főbb külföldi kiállításai: New York, Boston, Washington, Toronto, Ottawa, Bécs, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Németország.
KosborTrió: A KosborTrió 1987-ben alakult, jelenlegi felállásában két éve zenélnek együtt. A trió énekese és dalszerzője Tamás Benedek (lantgitár, barit-oud, mando-lant, bőgő), a triót Gyulai Csaba (gadulka, valamint udu, daf, cajon és más ütőhangszerek) és Nemes János (kavola, tenor-és szopraninószaxofon, basszusklarinét) teszi teljessé.
Wor*d Music elnevezéssel önálló hangzásvilágot hoztak létre, amit másképp versalapú etno-kamarazenének neveznek. Legfrissebb lemezük (megjelenés éve: 2009) Pilinszky megzenésített verseit tartalmazza, következő albumuk fókuszában Kovács András Ferenc költeményei állnak.
Wor*d music: A KosborTrió világzenét (world music) és szózenét (word music) játszik, ahol a középkorias-keleties hangzásvilágot a megzenésített költemények egészítik ki. Az új műfaj versalapú etno-kamarazenét jelent.