Hírek

Két alkalommal is látható lesz az Ifjú barbárok című előadás a bukaresti 33. Országos Színházi Fesztiválon ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében.
Az előadás a bemutatóját követően számos díjat, jelölést és fesztivál részvételt tudhat magáénak: Imre Éva Barbár B. alakításával 2023. szeptember 17-én a Színházi Kritikusok Céhének 44-ik alkalommal megrendezett díjátadóján – ahol az az Ifjú barbárok című előadást a Legjobb kőszínházi előadás díjára jelölték – elnyerte a Legjobb női főszereplő díját. Szintén ennek a szerepnek a megformálásáért a Román Színházi Szövetség (UNITER) is jelölte a Legjobb női főszereplő díjára, illetve a Gyulai Várszínház Művészeti és Társadalmi Tanácsadó Testülete Őze Lajos-díjjal tüntette ki a kiemelkedő színművészi teljesítményéért, Bartók Béla alakjának, személyiségének eredetien összetett megformálásáért.
Az előadás már több olyan külföldi és hazai fesztiválon is szerepelt, mint a 10. Színházi Olimpia, a XI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM), a 8. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál vagy a 14. dráMA kortárs színházi találkozó. A produkció következő külföldi vendégjátékára november 28-a és december 1-e között, a budapesti Nemzeti Színház Gobbi Hilda termében kerül sor, ahol négy alkalommal is látható lesz.
Az ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett előadás Bartók Béla és Kodály Zoltán életéből inspirálódva, Vecsei H. Miklós szövege és az alkotócsapat improvizációi alapján jött létre, koprodukcióban a Gyulai Várszínházzal.
Az előadás főszerepeit Imre Éva és Szűcs Ervin alakítja, további szerepekben Albert Csilla, Bodolai Balázs, Farkas Loránd, Gedő Zsolt, Tőtszegi Zsuzsa és Váta Lóránd látható, valamint közreműködik az előadásban négy ifjú néptáncos is: András Katalin-Bíborka, Lakatos Ágnes, Kacsó Nimród-Károly és Vincze-Pistuka Hunor.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György