Hírek
Nyáron befejeződtek a munkálatok, így a 400 fős Nagyszínpadon és a 100 férőhelyes Ország Lili Stúdióban ettől az évadtól kezdve klimatizált nézőtérrel várja a látogatókat a teátrum.
Nagy nap ez a Budapest Bábszínház életében – köszöntötte a társulatot Ellinger Edina igazgató – először tartunk társulati ülést klimatizált nézőtéren. A nagy örömünkben természetesen oda kell figyelnünk arra, hogy a jelenlegi energiaárak mellett a lehető leghatékonyabban működtessük a klímaberendezést.
A projekt a kultúráért felelős minisztérium támogatásával valósult meg.
A társulati ülésen kitért az igazgató a nyári fesztiválokon elért sikerekre is.
- Lehetőségünk volt bemutatkozni a bábos szakma előtt a Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozóján Kecskeméten, és sok új nézőt értünk el Veszprémben a VEB2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozaton. Az Ördögkatlan Fesztivál díszvendégeként szintén nagy sikert aratott öt bábos előadásunk Villányban és környékén – hangzott el.
Az idei évad első bemutatójára már elkezdődtek a próbák. Az utolsó bárány című humoros, karácsonyi mesét Cseri Hanna állítja színpadra és a 6 éven felüli gyerekeknek szól. Ulrich Hub betlehemes története az összefogásról, a hitről, a reményről, a szeretetről szól, hét kicsit fura bárány kalandjain keresztül. Az előadás rendhagyó perspektívából, ismerős karácsonyi zenékkel meséli el Jézus születésének igaz történetét. A humoros párbeszédek, vicces figurák már az olvasópróba jó hangulatát is megalapozták. Reményeink szerint a nézők tetszését is elnyeri majd ez a szerethető mese.
Szeptember első felében elindul a Bábszínház új weboldala. A projekt elindításában nagy szerepet játszottak a nézői visszajelzések, cél volt egy letisztult, modern, könnyen áttekinthető, mobilra, tabletre és számítógépes használatra egyaránt optimalizált honlap elkészítése.
Augusztus 26. és 28. között előadással és színes programokkal készül a bábszínház a Te!rézvárosi fesztiválra. Augusztus 27-én, szombaton 15:30-tól a Kisszínpadon jeleneteket láthat a közönség a Babaróka című előadásunkból. De lesz bábkiállítás is a bábszínház legnépszerűbb szereplőivel.
Társulatunk két színművésze, Bánky Eszter és Teszárek Csaba is állami kitüntetésben részesült: a Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehették át augusztus 20-án.
-
Interjúk
Az életem nyomokban tartalmaz boldogságot
Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra! Lovas Ildikó -
Interjúk
Beleszülettem a színház világába
Cseke Péter 18 éve vezeti a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat. Vallja, hogy egy színház akkor jó, ha úgy működik, mint egy könyvtár: mindenki megtalálja a kedvére valót. Zsigmond Lilian -
Művészek írták
Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde
A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma. Szegő György






















