Hírek

A Rózsavölgyi Szalon nagy mestere annak, hogyan lehet kevés szereplővel olyan kamara-előadásokat színpadra vinni, melyek rendkívül feszesek, folyamatosan fenntartják a nézők érdeklődését, tele vannak váratlan fordulatokkal, mindenki számára ismerős futamokkal. Ezt a csodát hozta el a nyáron is töretlenül játszó, sok-sok új bemutatóval is készülő Szalon előadása, a Keresztül-kasul, melyet Dicső Dániel rendező állított színpadra.
Hőseink egy nő (Pokorny Lia) és egy férfi (Király Dániel), akik egy vonaton annak indulásakor lesznek egymás véletlen, vagy inkább sorsszerű útitársai. Nő és férfi találkozása szükségszerűen elhozza az ilyenkor triviális kölcsönhatást. De addig hosszú az út, voltaképpen az egész előadás maga az út. Az érvek és ellenérvek tengerében tobzódnak, vitáznak, folyamatos kölcsönhatásban formálják egymás, és közben önmaguk véleményét is. Mindez abból fakad, hogy teljesen eltérő habitusú emberek ők ketten. Eleinte talán azt sem tudják eldönteni, miért állnak szóba egymással...
A teljes írás eléréséhez kattintson IDE >>>
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Szerelem – Örkény Színház
A Szerelemben egy idős házaspár szerelmét ismerhetjük meg szuperközeliben, annak minden rétegződését, szépségét, fájdalmát egy betegség fénytörésében. Szegő György -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György