Portré
Agathe De Courcy
Életrajz
A kiemelkedően sokoldalú mezzoszoprán zenei tanulmányait Boulogne-ban és Orléansban végezte, de közben történelem és kulturális mediáció szakon is diplomát szerzett a Sorbonne-on. 2007-től a France Musique rádióadónál dolgozik, 2012-ben a Francia Nemzeti Zenekar zenepedagógiai programja számára készít oktató felvételeket Ebben az évben csatlalozik a PAPRIKA kollektívához, melynek elődásai főként a Théâtre du Châtelet színpadán láthatók. 2015-ben otthagyja a rádiót, hogy Ausztráliában elénekelje a Melbourne Opera Studio Curlew River (Britten) produkciójának főszerepét. Hazatérve a Fabrique Lyrique de Bourges-ban tevékenykedik és megalapítja saját társulatát a Lemon Fracas-t Sigrid Carre-Lecoindre-rel. Énekesi és színészi képességeit továbbra is a lehető legváltozatosabb klasszikus és kortárs opera és zenés színházi művekben valamint progresszív saját projektekben kamatoztatja.
-
Interjúk
Apropó nélkül – beszélgetés Bánsági Ildikóval
Ady Endre Petőfiről írott sorai jutnak eszembe először róla. Mást, két-három szavas méltatást nem is mernék róla írni. Nekem ő fogalom. A BÁNSÁGI. Csupa nagybetűvel. Gyulay Eszter -
Interjúk
„A színészet egy önkifejezési forma számomra.”
Lukács Sándor legújabb alakítása az Úr Esterházy Péter Mercedes Benz című darabjában, amit most Zsótér Sándor vitt színre a Vígszínházban. A színész több, mint fél évszázados pályáján vállalt szerepeket más színházakban is, de 1972-es belépése óta a Vígszínház társulati tagja. Kik és hogyan hatottak művészi fejlődésére, mi tart a legfontosabbnak színészetében? – ezekről a kérdésekről beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„A színház mindig azoknak volt fontosabb, akik csinálják.”
Közismert nézet, a hang a lélek esszenciája. A hangban sűrűsödik össze az ember lényege. Kicsendül belőle szinte minden érzés. A hang éppúgy árulkodik a korról, mint a temperamentumról. Egy színész számára pedig különösképp meghatározó. Bezerédi Zoltán bár keveset szinkronizál, hangja mégis összetéveszthetetlenül markáns és egyedi. Önazonos. Gyulay Eszter