Portré
Alain Timar
Életrajz
Egyetemi tanulmányait követően Alain Timar számos színházi intézménynek volt munkatársa, majd Avignonba költözött, ahol megalapította a Theatre des Halles-t, aminek 1983 óta vezetője, és ahol rendezőként, díszlettervezőként és vizuális művészként dolgozik.
Több mint negyvennyolc darabot állított színpadra Franciországban és külföldön, nevéhez számos kiállítás és installáció fűződik.
Művészi munkája folyamatos nyitottságot mutat más kultúrák felé, előadásaiban kortárs szerzők és klasszikusok feledésbe merült műveit dolgozza fel. Timar úgy határozza meg önmagát, mint „olyan kozmopolita, aki szereti átszakítani a gátakat, szereti átlépni a hamis vagy valódi határvonalakat.” Azon kevés francia rendezők közé tartozik, akik külföldön is sikerrel rendeznek, keresztüllépve a nyelvi korlátokat, és erőteljes, innovatív előadásokat hoznak létre.

-
Művészek írták
Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde
A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma. Szegő György -
Interjúk
Apám morális tartása az, ami beárazta vagy bemérte, hogy nekem miről mi az ítéletem
Verebes István színész, rendező, közéleti ember. Pályája évtizedeken átível, a színház, televízió és a publicisztika világába egyaránt. Lovas Ildikó -
Interjúk
„... az föld pedig vala ékesség nélkül való és puszta és setétség vala és az Úrnak lelke táplálja vala az vizeket…”
…köszönés után a Vizsolyi Biblia szavaival fogad Csernus Mariann, akivel utoljára 3 éve beszélgettem, amikor a Bethlen Téri Színházban ismét előadta a Biblia maga által dramatizált változatát, amelyet négy évtizeden keresztül játszott szerte az országban. Lovas Ildikó






















