Portré
George Balanchine
Életrajz
George Balanchine (1904-1983) a XX. század egyik legjelentősebb koreográfusa volt, aki hosszú és termékeny élete során több száz balettet készített, de dolgozott Hollywood és a Broadway számára, sőt még elefántoknak is készített koreográfiát. Az amerikaivá lett orosz mester legfőbb újítása a szimfonikus balett megalkotása volt: azaz a zeneművek inspirálták koreográfiáinak elkészítésére úgy, hogy a muzsika szerkezetét, hangulatát fogalmazta tánccá. A koreográfus a női nem, és különösen a balerinák nagy hódolójának bizonyult. Műveinek középpontjában is mindig táncosnők állnak, számos balettet készített négy felesége és szerelmei, múzsái számára. Ezek az alkotások mindig kristálytiszta szerkezetűek, látványviláguk letisztult, elegáns. Mozgásanyaguk a klasszikus balett elemeit használja, de mindig új elemekkel, ötletekkel fűszerezve.
Gara Márk
-
Interjúk
Apropó nélkül – beszélgetés Bánsági Ildikóval
Ady Endre Petőfiről írott sorai jutnak eszembe először róla. Mást, két-három szavas méltatást nem is mernék róla írni. Nekem ő fogalom. A BÁNSÁGI. Csupa nagybetűvel. Gyulay Eszter -
Interjúk
„A színészet egy önkifejezési forma számomra.”
Lukács Sándor legújabb alakítása az Úr Esterházy Péter Mercedes Benz című darabjában, amit most Zsótér Sándor vitt színre a Vígszínházban. A színész több, mint fél évszázados pályáján vállalt szerepeket más színházakban is, de 1972-es belépése óta a Vígszínház társulati tagja. Kik és hogyan hatottak művészi fejlődésére, mi tart a legfontosabbnak színészetében? – ezekről a kérdésekről beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„A színház mindig azoknak volt fontosabb, akik csinálják.”
Közismert nézet, a hang a lélek esszenciája. A hangban sűrűsödik össze az ember lényege. Kicsendül belőle szinte minden érzés. A hang éppúgy árulkodik a korról, mint a temperamentumról. Egy színész számára pedig különösképp meghatározó. Bezerédi Zoltán bár keveset szinkronizál, hangja mégis összetéveszthetetlenül markáns és egyedi. Önazonos. Gyulay Eszter