Portré
ifj. Harangozó Gyula
librettó
betanító balettmester
rendező
koreográfus
koreográfia
Életrajz
, a koreográfus 1996 óta az Operaház balettigazgatója. Tánctanulmányait az Állami Balett Intézetben kezdte, és a moszkvai Balettakadémián fejezte be – kitűnő eredménnyel. Hazatérve, szerződés várta az Operaházban, ahol hamar főszerepeket kapott, és néhány év múlva magántáncossá nevezték ki. A nyolcvanas évek elején külföldi pályafutása is elkezdődött. Több évig első szólistája volt a Wiener Staatsoper és a müncheni Bayerische Staatsoper balettegyüttesének. Vendégművészként fellépett a világ szinte valamennyi jelentős balettszínpadán, sztárgálák keresett meghívottjaként – Dél-Amerikától Japánig – járta a világot, mígnem egy súlyos sérülés miatt abba kellett hagynia a táncot. Hazatérte előtt nemzetközi balettmenedzserként tevékenykedett. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje-kitüntetés tulajdonosa, Érdemes művész.

Képsorozatok
Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Művészek írták
Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde
A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma. Szegő György -
Interjúk
Apám morális tartása az, ami beárazta vagy bemérte, hogy nekem miről mi az ítéletem
Verebes István színész, rendező, közéleti ember. Pályája évtizedeken átível, a színház, televízió és a publicisztika világába egyaránt. Lovas Ildikó -
Interjúk
„... az föld pedig vala ékesség nélkül való és puszta és setétség vala és az Úrnak lelke táplálja vala az vizeket…”
…köszönés után a Vizsolyi Biblia szavaival fogad Csernus Mariann, akivel utoljára 3 éve beszélgettem, amikor a Bethlen Téri Színházban ismét előadta a Biblia maga által dramatizált változatát, amelyet négy évtizeden keresztül játszott szerte az országban. Lovas Ildikó























