Portré
Juhász Zsolt
Életrajz
Juhász Zsolt 1999-től a Duna Táncműhely vezető koreográfusa, majd 2007-től a Duna Művészegyüttes vezetője. Az autentikus néptánc sokszínű formakincsét ötvözi a kortárs látásmóddal. Alkotásai mintapéldái a különböző művészeti ágak és stílusok táncszínházi egységeinek. Előadásaiban meghatározó „őselemként” van jelen a néptánc alapú mozgásnyelv, de a „hagyományápolás” mellett, a néptáncművészet új útjainak kísérletezése is hangsúlyossá vált a rendezéseiben.
„A magyar néptánc hagyományainak hiteles ápolása, annak művészi színvonalú színpadra vitele táncosként és koreográfusként egyaránt. A magyar néptánc csodálatos és sokszínű formakincsét felhasználva a kortárs mozgásszínházi technikák ötvözetével korszerű táncszínházi produkciók létrehozása.”-vallja ars poeticájában.

-
Művészek írták
Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde
A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma. Szegő György -
Interjúk
Apám morális tartása az, ami beárazta vagy bemérte, hogy nekem miről mi az ítéletem
Verebes István színész, rendező, közéleti ember. Pályája évtizedeken átível, a színház, televízió és a publicisztika világába egyaránt. Lovas Ildikó -
Interjúk
„... az föld pedig vala ékesség nélkül való és puszta és setétség vala és az Úrnak lelke táplálja vala az vizeket…”
…köszönés után a Vizsolyi Biblia szavaival fogad Csernus Mariann, akivel utoljára 3 éve beszélgettem, amikor a Bethlen Téri Színházban ismét előadta a Biblia maga által dramatizált változatát, amelyet négy évtizeden keresztül játszott szerte az országban. Lovas Ildikó






















