Portré
Kiss Imre
Életrajz
Kecskeméten születtem 1980.július 14.-én. Zenei tanulmányaimat a helyi állami zeneiskola zongora-szakán kezdtem (1987-1994),majd 15 éves koromtól az ütőhangszeres szakon folytattam. 2001-től 2004-ig, Szendőfi Péter növendékeként a székesfehérvári Lauschmann Gyula Jazz Szakközépiskola tanulója voltam.
Főiskolai oklevelet a Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszékének jazz-dob szakán szereztem 2011-ben. 1999 óta rendszeresen játszom a Kecskeméti Szimfónikus Zenekarban, 2003-tól tagja lettem a Kecskemét Jazz Orchestrának, illetve 2001-töl számos komolyzenei, könnyűzenei és jazz formációban volt szerencsém zenekari-zenészként olyan zenészekkel és művészekkel együtt dolgozni, mint Ránki Dezső, Szabadi Vilmos, Miklósa Erika, Vásári Tamás, Medveczky Ádám, Selmeczi György, Bria Skonberg, Malek Andrea, Charlie, Tóth Gabi, Gájer Bálint, Bebe, Mahó Andrea, Détár Enikő, Szulák Andrea, Szolnoki Péter, László Boldizsár, Kállai Bori, Peller Károly, Peller Anna, Illényi Katica, Bényei Tamás, Szalóki Béla, Elek István, Oláh Szabolcs, Bori Viktor, Harcsa Veronika, Kollman Gábor, Schreck Ferenc, Török Ádám, Felkai Miklós-a teljesség igénye nélkül.
Közreműködtem színházi produkciókban: Mátyás mesék (2004/2005), Háry János (2006), Az aranyszárnyú méhecske, A didergő király), számos CD és lemezfelvételen, ezen kívül 2005-ben egy jazz-quartettel 4 hónapig dolgoztam a nemzetközi Holland-America Company alkalmazottjaként.
Tagja voltam a 2009-ben Balatonfüredi Jazzversenyen 3.helyezést elért Magi-Co. Zenekarnak.
A kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban 2017-től dolgozom megszakítás nélkül.
-
Interjúk
Apropó nélkül – beszélgetés Bánsági Ildikóval
Ady Endre Petőfiről írott sorai jutnak eszembe először róla. Mást, két-három szavas méltatást nem is mernék róla írni. Nekem ő fogalom. A BÁNSÁGI. Csupa nagybetűvel. Gyulay Eszter -
Interjúk
„A színészet egy önkifejezési forma számomra.”
Lukács Sándor legújabb alakítása az Úr Esterházy Péter Mercedes Benz című darabjában, amit most Zsótér Sándor vitt színre a Vígszínházban. A színész több, mint fél évszázados pályáján vállalt szerepeket más színházakban is, de 1972-es belépése óta a Vígszínház társulati tagja. Kik és hogyan hatottak művészi fejlődésére, mi tart a legfontosabbnak színészetében? – ezekről a kérdésekről beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„A színház mindig azoknak volt fontosabb, akik csinálják.”
Közismert nézet, a hang a lélek esszenciája. A hangban sűrűsödik össze az ember lényege. Kicsendül belőle szinte minden érzés. A hang éppúgy árulkodik a korról, mint a temperamentumról. Egy színész számára pedig különösképp meghatározó. Bezerédi Zoltán bár keveset szinkronizál, hangja mégis összetéveszthetetlenül markáns és egyedi. Önazonos. Gyulay Eszter