Portré
Szilágyi Tibor
Életrajz
Életpályája: 1942. augusztus 28-án született Budapesten. 1960-ban érettségizett a József Attila Gimnáziumban, majd 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola hajdani növendékeként. Először a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött (1965), majd 1968-ban átment a Veszprémi Petőfi Színházba. 1969-től játszik Budapesten. 1973-ig a Thália, majd 1977-ig a József Attila Színház társulatához tartozott. Ekkor szerződött a Nemzeti Színházhoz 2 évre, innen 1979-1990 között a Vígszínházba ment. Ezt követően ismét a József Attila-, majd a Nemzeti Színházban játszott, végül 1997-ben csatlakozott az Új Színházhoz. 2003-tól a Soproni Petőfi Színház művészeti igazgatója.
A színház mellett számos filmben és tévésorozatban is szerepelt, illetve a rádióban is gyakran hallható a hangja, többek között kabarékban. 1988-1989-ben az MSZMP KB tagja volt. 1989–1994 között az Aase-díj kuratóriumának tagja.
Díjak:
Jászai Mari-díj (1975)
Érdemes művész (1982)
SZOT-díj (1984)
Ajtay Andor-emlékdíj (1984)
Kiváló művész (1987)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1996)
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2002)
Kossuth-díj (2007)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2010)
Képsorozatok
-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György