Portré
Várkonyi Zsolt
Életrajz
1960-ban születtem Salgótarjánban. 1976-tól amatőr zenekarokban gitároztam. Az érettségi után hangszert váltottam: gitárról basszusgitárra.
1981-ben már egy komolyabb együttesben a “Fanyúl”-ban játszottam amerikai rockzenét. Megnyertük az Országos Pop-Rock-Jazz versenyt, sikeresen részt vettünk más fesztiválokon is. Őszi-dal címmel lemezfelvételünk is készült.
Az akkor még kötelező katonai szolgálat letöltése után vendéglátó zenészként dolgoztam.
1986-tól nyolc éven át a kecskeméti Origo stúdióban láttam el felvételvezetői, hangmérnöki, hangszerelési és zeneszerzői feladatokat. Itt számtalan előadóval dolgozhattam együtt, akiktől sokat tanultam és bepillantást nyerhettem a különböző zenei műfajok műhelytitkaiba.
Ezalatt készítettem el a népszerű Rajzfilmslágerek sorozat első három részének zenei alapjait, és hangszereltem a Kecskeméti Nemzetközi Gyermekfesztivál főcímdalát (Csiperó).
1995-től házi studiómban rádiós programok és reklámzenék gyártásával foglalkoztam (Sláger Rádió, Gong Rádió, Rádió Focus). Három egymást követő évben a KAFF (Kecskeméti Animációs Filmfesztivál) főcímzenéjét szereztem és hangszereltem.
1998-ban egy amerikai óceánjáró hajón játszottam quartettben.
1999-től különböző együttesekben működöm közre basszusgitárosként.
2007-től a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház zenekarában dolgozom:
- 2007 Hair
- 2008 Pinokkió, Montmartre-i ibolya
- 2009 Lili bárónő, Hello Dolly
- 2010 A nyomorultak
- 2011 Anconai szerelmesek, A víg özvegy
- 2012 Bors néni
- 2013 Marica grófnő
- 2014 Csókos asszony
- 2015 Borban az élet, Tied a világ
- 2016 Óz, Mágnás Miska, János vitéz
- 2017 Kőműves Kelemen, Csárdáskirálynő, Jancsi és Julis
- 2018 Beszélő köntös, Nyaralás
- 2019 Állami áruház, Chicago
- 2020 Légy jó mindhalálig
- 2021 Egy csók és más semmi

-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra -
Interjúk
A Budapest- Orfeumtól a meglepetés vendégig
Az 1980.X.11.-én megjelenő Film Színház Muzsika c. művészeti újság megírta, hogy lapzárta után adták át a Színikritikusok díját a Fészek Klubban. A különdíjat a Budapest-Orfeum három szereplője nyerte el: Benedek Miklós, Császár Angela, Szacsvay László. Lovas Ildikó






















