Hírek

Ebben a történetben az a kegyetlenség fog meg, ami az ártatlanságot, a tisztaságot próbálja meg sárba rántani — nyilatkozta a darabválasztás kapcsán László Sándor rendező. Hozzátette: Mikszáth kora és a mai kor között sok dologban van hasonlóság, ilyen a generációk közti különbség jelenléte is. Mint az előadáshoz készült műsorfüzetben fogalmazott: — Az idősek talán még hisznek olyasmiben, hogy becsület, másokhoz való viszonyulás, emberség, a fiatalok meg azt mondják: ide nekem az oroszlánt is. Az idősek még tartják magukat valamihez, a fiatalok mindenre fittyet hánynak. (…) Nincs új a nap alatt. Csak a csomagolás változik.
Nem könnyű feladat Mikszáth művét színpadra állítani. Sem a rendezőnek, sem a színészeknek, de talán a befogadó közönségnek sem könnyű átlátni a kapcsolati rendszereket. Mint egy pókhálót, úgy fűzik fel az egyes rokonok történetszálait, erre utal a díszlet is.
A Noszty fiú szerepét alakító Nádasdi Péter úgy fogalmazott: — Az érdekből születő kapcsolatok ma is léteznek, és ma már mindkét nem esetében megtapasztalhatók. Mint mondta: — Nem sok minden változott Mikszáth kora óta, sok hasonló érvényesülési mód, kapcsolati rendszer visszaköszön.
A kassaiak 2020-ban mutatták be a darabot. — Szerettünk volna a repertoárba olyan előadást választani, mely egy klasszikus irodalmi művet dolgoz fel a fiatalok számára, ezért is esett a választás erre a műre — árulta el Szpisák Gyula, a színház vezető menedzsere, majd hozzátette: — Nagy öröm számunkra, hogy újra Egerben játszhattunk.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György