Portré
Hamar Zsolt
Életrajz
Hamar Zsolt
Budapest, 1968. október 25.
Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes művész. 2017. március 17-től a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója
1968-ban, Budapesten született. Hatéves korában kezdett zongorázni, majd a Bartók Béla Konzervatóriumban zeneszerzést tanult. A Zeneakadémia zeneszerzés tanszakát Petrovics Emil osztályában végezte, a karmesterképző szakon Lukács Ervin és Gál Tamás voltak a tanárai. 1995-ben kiváló eredménnyel diplomázott, ugyanebben az évben második helyezést kapott és közönségdíjat nyert a Magyar Televízió 8. Nemzetközi Karmesterversenyén.
1996-ban a spanyolországi Cadaques-ben rendezett karmesterversenyen ugyancsak második díjat nyert, 1997-ben a Portugál Rádió Nemzetközi Karmesterversenyén pedig első helyezett lett. Karmesterként bejárta az ország szinte összes szimfonikus zenekarát, rendszeresen vezényel a Magyar Állami Operaházban.
1997 őszén Kocsis Zoltán zeneigazgató javaslatára a Nemzeti Filharmonikusok első állandó karmesterévé nevezték ki.
1999. szeptemberében a 6. Nemzetközi Antonio Pedrotti Karmesterversenyen, Trentóban ismét első helyezést ért el. Külföldi sikereit jelzi, hogy Európa hangversenytermeinek rendszeres meghívottja, a Salzburgi Ünnepi Játékokon Lorin Maazel asszisztense volt.
2000 őszétől 2009 szeptemberéig a Pannon Filharmonikusok, Pécs vezető karmestere és művészeti igazgatója volt.
2001 óta rendszeresen vezényel a Magyar Állami Operaházban, vendégkarmesteri felkéréseknek tesz eleget Olaszországban, az Egyesült Államokban és Japánban. 2004-től 2007-ig az Orchestra Verdi Padova e del Veneto első karmestere volt, amelynek élén Olaszországon kívül több európai országban is turnét vezényelt. A 2004/2005-ös évadban fellépett Linzben a Bruckner Orchester, Japánban a Japan Philharmonic Orchestra, Salzburgban a Mozarteum Orchester élén, valamint Baselben, Meranóban és Európa számos városában. 2007-ben debütált a Zürichi Operában, és a következő két évadban három premiert és további két produkciót vezényelt. A 2009/2010-es évadban vezényel a Zürichi Operaházban, a Göteborgi Operaházban, koncerteket vezényel Salzburgban és Mainzban.
A Pannon Filharmonikusok élén 2005-ben Mahler I. szimfóniájának 1893-as weimari változatát rögzítette CD-re a Hungaroton kiadásában.
Munkássága elismeréseként 2001-ben Liszt-díjat, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét kapta.
2011 júniusában sikeresen fejezte be habilitációját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
A 2012/2013-as évadtól öt éves szerződés keretében a Hessisches Staatstheater főzeneigazgatói pozícióját tölt be.
2016-ban a szombathelyi Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál karmesterkurzusának professzora.
Képsorozatok
-
Interjúk
Apropó nélkül – beszélgetés Bánsági Ildikóval
Ady Endre Petőfiről írott sorai jutnak eszembe először róla. Mást, két-három szavas méltatást nem is mernék róla írni. Nekem ő fogalom. A BÁNSÁGI. Csupa nagybetűvel. Gyulay Eszter -
Interjúk
„A színészet egy önkifejezési forma számomra.”
Lukács Sándor legújabb alakítása az Úr Esterházy Péter Mercedes Benz című darabjában, amit most Zsótér Sándor vitt színre a Vígszínházban. A színész több, mint fél évszázados pályáján vállalt szerepeket más színházakban is, de 1972-es belépése óta a Vígszínház társulati tagja. Kik és hogyan hatottak művészi fejlődésére, mi tart a legfontosabbnak színészetében? – ezekről a kérdésekről beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„A színház mindig azoknak volt fontosabb, akik csinálják.”
Közismert nézet, a hang a lélek esszenciája. A hangban sűrűsödik össze az ember lényege. Kicsendül belőle szinte minden érzés. A hang éppúgy árulkodik a korról, mint a temperamentumról. Egy színész számára pedig különösképp meghatározó. Bezerédi Zoltán bár keveset szinkronizál, hangja mégis összetéveszthetetlenül markáns és egyedi. Önazonos. Gyulay Eszter